Skip to content Skip to footer

Készülődés a gyerekágyas időszakra (1. rész)

KÉSZÜLŐDÉS A GYEREKÁGYAS IDŐSZAKRA (1. rész)

Stanzel Panni szülésznő

A várandósság alatt érthető módon rengeteg figyelmet kap a szülésre történő felkészülés, de érdemes elkezdeni a ráhangolódást a gyerekágyas időszakra is. A szülés és a kórházi tartózkodás pár nap alatt lezajlik. A gyerekágyas időszakot tankönyv szerint 6 hétben határozzák meg, de ez a valóságban 9-12 hónap. Gondoljunk bele, hogy a testünk 9 hónapig változva, növekedve hordozza a kisbabát, utána pedig legalább ugyanennyi időre van szükség, hogy visszarendeződjön! A gyermek testi-mentális egészségében pedig köztudott, hogy az első életéve a legmeghatározóbb. Egy újdonsült édesanyának így drasztikusan megváltozik az élete: a teste regenerálódik a terhesség és a szülés után, miközben elkezd szoptatni, közben pedig gondoskodni kell egy újszülöttről. Ezen a két vonalon érdemes gondolkozni és készülődni.

A készülődésben, de majd kifejezetten az első hónapokban, az a legfontosabb, hogy az új élethelyzetben ne a régi egyensúlyt próbáljuk visszahozni, hanem fogadjuk el, hogy egy újra lesz szükség. Egy baba érkezése után semmi sem lesz már a régi – ez is része a rengeteg vegyes érzelemnek, ami elönti a párokat a kisbaba érkezése után.

A regenerációban központi fontosságú az alvás, pihenés, bármennyire haszontalannak is tűnik külső szemmel. Alvás közben gyógyul és regenerálódik a test, illetve tejet termel, így tulajdonképpen nagyon is sok mindent „csinál” – az alvás nagyon is hasznos. A gyerekágyas depressziót egyértelműen összefüggésbe hozták az anyák kóros kimerültségével, így mindenképp szem előtt kell tartanunk ezt a szükséget. Viszont az újszülött ellátása miatt az alvás nem egy hosszú, éjszakai alvásban fog megvalósulni, hanem a nap folyamán történő rövidebb alvásokból adódik majd össze. Érdemes átgondolni: mennyi alvásra van szükségem, hogy kipihentnek érezzem magam? Ezek után először elkeseríthető lehet, hogy éjszaka hányszor kell felkelni a babához és mennyi idő telik szoptatással. Az éjszakai alvás így mindenképp drasztikusan megrövidül – ehhez elkerülhetetlen lesz, hogy alkalmazkodjunk, mert egy újszülött a testi adottságai miatt képtelen átaludni az éjszakát.

gyermekágy

A jó hír viszont, hogy a baba napközben is fog aludni több alkalommal is, és még ha ezt korábban nem is így terveztük, akkor is együtt kell aludni vele. Ha például négyszer alszik a babánk napközben, akkor igyekezzünk kétszer mi is aludni vele. Így, bár „darabosan”, de összeadva nagyjából meglesz az az alvásmennyiség, amire szükségünk lehet. Érdekes tény, hogy az anyai szervezet, hormonrendszer rá tud hangolódni erre a megváltozott alvásritmusra, és tartva a napközbeni alvást, akár egészen kipihentnek is érezheti magát az újdonsült édesanya.

Hogyan lehet készülni erre? Mindenképpen sok beszélgetéssel. Egy párkapcsolatba a határtalan öröm mellett terhet is hoz az új családtag. Még ha van is az újdonsült apukának egy hosszabb apaszabadsága, akkor is vissza kell térnie egy bizonyos idő után a munkahelyére. A férfi napirendje így visszaáll – nagyjából: édesapa lett, de közben gondoskodnia kell a családjáról, és helyt kell állnia a munkahelyén. Ehhez azért valamennyi alvásra mindenképp szükség lesz éjszaka! E téren nagyon el fog térni a nő és a férfi napirendje: a férfinek valamennyit kell aludnia éjszaka, a nőnek pedig napközben is kell valamennyit pihennie. Erről mindenképp érdemes előre beszélgetni, hogy később ne legyen belőle feszültség. Ha szükséges, akkor lehet, hogy gyakorlati változtatásokat is be kell majd vezetni.

Leave a comment